Az európai művészet bölcsője az ókori Görögor¬szág, Itt alakultak ki azok a művészeti műfajok, melyek az európai művészeti fejlődés alapjául szolgáltak. Az építészetben a legegyszerűbb for¬máktól a tökéletes harmónián át a teljesen szabad alakításig vezet az út.
Építészet
A görög építészet archaikus kori történetét (i. e. 650-1180) elsősorban a templomépítészet jel¬lemzi, mértéke az ember. A görög dór templom (Paestum: Poseidon templom, Athén: Parthenon) téglalap alaprajzú, alapzatát három lépcső veszi körül, és ezen emelkednek a lábazat nélkül oszlopok, amelyek törzsét hosszanti vájatok, élben végződő kanellurák díszítik. Az oszloptörzs, hogy kifejezze teherhordó szerepét, egyharmad magasságban megduzzad, fent pedig elkeskenye¬dik. Az oszlopfő két részből áll: az ívelt párnatag¬ból és a négyszögű fedőlapból. Erre nehezedik a gerendázat, amelynek alsó része az architráv, fe¬lette a törpepillérek (trigliphek) és szobrászi dí¬szítésre alkalmas négyszögű lapocskák (metopé) sora. A templom két rövid oldali homlokzatát a gyakorta szoborcsoportokkal díszített, háromszög alakú oromzat, az ún. tympanon zárja le. A Parthenonban állt Pheidiasz 12 méter magas arany-elefántcsont Athéné-szobra. Míg a dórok lakta Peloponészoszon a dór osz¬loprend, a ionok lakta Kis-Ázsiában a ion oszlop¬rend, majd az i. e. 5. század végétől a legnépsze¬rűbb a korinthoszi oszloprend. Mivel ez utóbbi volt a legpompásabb, a rómaiak is előszeretettel al¬kalmazták, sőt főként ez terjedt el Európában és az európai műveltség területén. Az ion oszlop tör¬zse karcsú, a vájatok sűrűbbek, mint a dórénál. Leglényegesebb alkotórésze a kétoldalt begöngyö¬lődő erős csigavonal (voluta), amely között tojás és gyöngyfüzérsor húzódik meg. A gazdagságra hajló ion építészet a tartóelemek szerepében szíve¬sen alkalmazta az emberi alakot: az Erektheion ún. Kóré csarnokán az oszlopokat méltóságtelje¬sen álló leányalakok (kariatidák) helyettesítik.
Szobrászat
Az archaikus görög szobrászat a kötött mozgá¬sú ruhátlan ifjú (kuros) és a ruhás lány (kóré) alakokat kedvelte leginkább. A kor tipikus alkotása az egyiptomi álló szobrok merev tartását utánzó ún. Teneai Apollón szobra. Beállítása szigorúan frontális, csípője, vállai szimmetrikusak, a lépő mozdulat ellenére mindkét talpa, sarka a földön van, de úgy érezzük, hogy itt már megpróbálkoz¬nak a mozgásábrázolással. A lányszobrok haja parókaszerű, szájuk körül a különös, ún. archai¬kus mosoly ül.A klasszikus művészet korában (i. e. 480-323) a görög szobrászat olyan kifejezési eszközöket ta¬lált, melyek minden következő nagy művészeti korszak példaképévé tették. A merész és bonyo¬lult mozdulatok ábrázolását tekintette legfőbb fel¬adatának és a természetábrázolás azóta sem felül¬múlt tökéletességéig jutott el. Müron "Diszkosz¬vető"-jében a diszkoszvetés egész sor mozdulatát egyetlen mozdulatban sűrítette össze. Polükle¬itosz "Lándzsavivő"-je gondos mérlegelés ered¬ménye, a klasszikus görög szobrászat arányrend¬szerének megtestesítője, edzett, tökéletes atléta¬test: a fej hét és félszer fér a teljes testmagasságra, a váll két fej széles, a váll és az alsó lábszár egyenlő hosszú stb. A merev, frontális beállás he¬lyett a figura az egyik lábára nehezedik, így ez a csípője feljebb, a másik, a pihenő bal láb feletti csípő pedig lejjebb kerül. A vállak ezt ellentétesen egyensúlyozzák: a jobb váll lejjebb, a bal feljebb kerül. A figura enyhén csavarodik is, és ez még természetesebbé teszi a látványt. Az ellentétes irányú mozdulatoknak ezt az egyensúlyi helyze¬tét kontraposztnak nevezzük. A kontraposzt lé¬nyegében organikus emberfelfogásról tanúsko¬dik, míg az ókori keletet jobbára a mechanikus figuraszemlélet jellemezte. Praxitelész "Her¬mész"-ében az addigi méltóságteljes istenesz¬ményt meleg, közvetlen ábrázolássá fogalmazta át. Ő ábrázolta először ruha nélkül az isteneket, A szobor fatörzsre támaszkodva pihenő Hermeszt jelenít meg, karján a játszadozó Dionüszosszal. A kontraposztban álló szép test körvonalai könnyed lendülettel ívelődnek a magasba. A márvány megmunkálásának finomsága, a bőr¬felület gazdag játéka az érzéki szépség varázsával telíti ezt a művet. Lüszipposz "Apoxiomenosz°-a, a testéről olajat levakaró atléta karcsú alakja tele van ideges ele¬venséggel. Egyszerű kontraposztos tartást mutat, ami a természetes, könnyed mozgás következmé¬nye. Gondos természet megfigyelést bizonyítanak az atléta fáradt arcvonásai és a kinyújtott kar kis¬sé ernyedt tartása. Ez már nem egynézetű, fron¬tális ábrázolás, hanem körös-körül kidolgozott, szabadon álló szobor, igazi körplasztika.
Festészet
Az ókori görög festészet legkorábbi emlékeit a krétai-mükénéi emlékek alkotják. A falfestmé¬nyeken és iparművészeti emlékeken a növény- és állatmotívumos díszítés volt a leggyakoribb. Az archaikus korban a vázára felrajzolták az ábrázolni kívánt tárgy kontúrját és azt fekete festékkel kitöltötték, majd finom fehér ecsetvonalakkal vagy karcolás¬sal elkészítették a belső rajzot. A kontúrokon kí¬vül meghagyták az eredeti cserépszínt, vagy fe¬hér színnel bevonták. Így készült az archaikus korban annyira gyakori ún. feketealakos váza¬kép. (Fogathajtó, illetve Achilles kockázik Aiassal.)A klasszikus művészet korában az előbbi ellen¬téteként a vörösalakos vázafestés terjedt el: a fe¬kete háttérben vörösre festették az alakokat, a részletformákat és a belső rajzot fekete ecsetvo¬násokkal rajzolták meg.
Lap tetejére
